Hol vagyunk?

Kedves Látogató!
 

Szeretettel köszöntünk a Nemzeti Művelődési Intézet székházában.

A Nemzeti Művelődési Intézet egy országos közművelődési szervezet, amely a hazai művelődési házak szakmai munkájához nyújt módszertani segítséget. Többek között képzésekkel, kutatásokkal, szakmai konferenciákkal, módszertani segédanyagokkal és kiadványokkal támogatja a művelődési házakban dolgozó szakemberek munkáját. Tevékenysége és szolgáltatásai a Kárpát-medencei szervezetek számára is elérhetőek.

A Nemzeti Művelődési Intézet központja a most felkeresett épületben található, ezen kívül 19 megyei igazgatósággal rendelkezik az ország 19 megyéjében.
 

Nemzeti Művelődési Intézet


Az épület alapkövét 2018. június 28-án tették le több száz szakmai partner jelenlétében. Az ünnepségen időkapszulában az utódoknak szánt, „Jövő vándora” hitvallás mellett a közösségi művelődés reformkorig visszavezethető történetéhez kapcsolódó értékeket helyeztek el, többek között folyóiratokat, Széchenyi István idézetet, Beke Pál, a Művelődési Intézet egykori igazgatójával készült kisfilmet, valamint az életet jelképező gabonamagvakat.

Az épület 2020 tavaszán készült el, de a székházavatásra a világméretű koronavírus-járvány miatt csak 2020. október 3-án került sor.

A magyar kormány támogatásával megvalósuló, közel négyezer négyzetméter hasznos alapterületű székház harmonikusan illeszkedik az alföldi tájba és a Hungarikum Liget épületegyüttesébe.

A székház stílusa, díszítése egyfajta tisztelgés elődeink előtt. Egy olyan kor előtt, amikor kultúra és a mindennapi élet elválaszthatatlanul egybeforrott. A ház a szerves műveltség értékeit, szimbólumait hordozza. Erről bővebb információ a Napút, a Makoldi-féle mítosz és a Tudástár menüpontokban található.

SM@PPRA fel!

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Cím: Nemzeti Művelődési Intézet
Telefon: +36 87 446 250
Telefax: +36 87 799 102
E-mail: info@smapp.hu

Ügyfélfogadás rendje:
Hétfő: 8-12 és 13-15 óra
Szerda: 8-12 és 13-15 óra
Péntek: 8-12 óra

Nemzeti Művelődési Intézet